Tartalom megosztás |
FilozófiaA mosoly
A pszichológusok már sokat írtak arról, hogy mennyire nagy a mosoly szerepe az emberek közötti kapcsolatokban, és mindenki tapasztalatból tudja, hogy ha derűs, mosolygós arcot látunk, mennyivel könnyebben tudunk kommunikálni. De gondolkodtunk-e már azon, hogy a telefonba is mosolyogni kell? Miért – kérdezhetné az ember –, hisz úgysem látja senki. Mégis látni lehet, mert „ki lehet hallani”, hogy milyen arccal beszél valaki hozzánk.A mindennapok hőse
Mostanában sok minden nem „menő” már, mint például a hősiesség, az élet hősi felfogása. Könyvekbe való témának tartják, ráadásul nem is a történelemkönyvekbe, hanem a gyerekeknek szóló fantasztikus történetek közé illőnek. Ezek a mese- vagy mozihősök szórakoztatják el őket, hacsak fel nem bukkan egy újabb pszichológus, aki azzal áll elő, hogy az efféle meséktől sérül a gyerekek lelkivilága.
De a divathullámoktól eltérően, az élet gazdag tárházában sokkal több hősiességgel találkozhatunk, mint amit annak tartunk. Nem a nagy emberekről van most szó, akik az irigy, besározó rágalmak ellenére is saját fényüket sugározzák a múltból, nem. A kis, hétköznapi hősökről beszélünk, akik bátor tetteket visznek véghez titánokhoz méltó erőkifejtéssel, bár nem haladták meg az emberi szintet. Mindennapi ítélkezéseink
Megéri? Életünk során gyakran mérlegeljük, mire is érdemes fordítanunk az
energiánkat, és sokszor elhangzik környezetünkben a „nem éri meg”
mondat. Olyan mintha az élet egy vegyesbolt kirakatát tárná elénk, és
arra biztatna, hogy kiválasszuk, mi érdekes és mi egyáltalán nem fontos
számunkra.Felötlik azonban, hogy bármit is választunk, minden követel energiát, erőfeszítést, csakhogy bizonyos dolgok megérik a fáradságot, mások viszont nem. Tegyük fel a kérdést: mi éri meg mostanság a fáradságot? A passzivitás – korunk betegsége
Számos filozófiai rendszer az ember működésében is vizsgálja az élet minden szintjén látható kettősséget. Eszerint a fény-sötétség, nyár-tél, mozgás-mozdulatlanság mint két egymást felváltó fázis jelenik meg az emberben: ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás. Kiegyensúlyozott életről, egészségről csak akkor beszélhetünk, ha a két energia egyenlően erős, és a kettő egymásba alakulása az ember számára megfelelő ritmust követ. Bármiféle eltérés, kizökkenés ebből a mind ránk, mind az egész természetre jellemző éltető lüktetésből, előbb-utóbb testi-lelki betegségekhez vezet. „Minden valami jó miatt történik” – gondolatok a sorsról
Miért történnek velünk szerencsétlenségek? Miért betegszünk meg? Miért veszítjük el szeretteinket? Miért pont mi, amikor mások boldogan élnek? Valószínűleg mindenkiben merültek már fel hasonló gondolatok egy-egy nehéz pillanatban. Ilyenkor gyakran halljuk a különféle, szinte már közhelynek számító választ, hogy „Ilyen bárkivel megtörténhet!”, vagy „Ezt a sors akarta így.” Az ilyen mondatok megnyugtatóak lehetnek, de ha nem értjük meg, milyen tanítás bújik meg ezekben a sokszor ismételt mondatokban, aligha szolgálhatnak vigaszul.
Az ok-okozat törvénye azt tanítja, hogy valamennyi cselekedetünk, a mindennapi tevékenységeinktől egészen az emelkedett gondolatainkig, valamilyen későbbi okozatot von maga után. Ebből következik, hogy jelenünkben korábbi tetteink következményeit éljük, és ennek tükrében sok minden leegyszerűsödhet. Hiszen nem okolhatunk senkit mindazért, ami velünk történt, nem foghatjuk életünk alakulását a szerencsére és semmilyen egyéb külső tényezőre sem. Magunkban kell megkeresni a hiányt kitöltő, fejlesztendő erőt, amelyre az élet felhívta a figyelmünket. Ezt a felismerést azonban könnyen eltakarják érzelmeink sűrű felhői, amelyek mögül gyakran alig látunk ki. Amikor úgy érezzük, hogy minden ellenünk fordult és semmi nem sikerül, folyamatosan akadályokba ütközünk és egymást követik a sorscsapások, akkor nem magától értetődő arra gondolni, hogy ami velünk történik, összhangban van bizonyos természeti törvényekkel. A toleranciáról
Az utazás mint lehetőség
Ennek egyik ellenszere és az embert ébresztő eszköze az utazás. Ilyenkor hirtelen minden új lesz, semmit sem végezhetünk félig alvó állapotban, mint a megszokott munkahelyen, utcán vagy lakásban. Mindenre oda kell figyelnünk, mert semmi sem ismerős, azaz a jelenben történő események, illetve a jelenben lévő tárgyak és emberek annyira lefoglalják a figyelmünket, hogy háttérbe szorulnak múltbéli emlékeink és jövőre vonatkozó vágyképeink egyaránt. A kötelesség a boldogság kulcsa
„Gyűlölöm a kötöttségeket!” „Először a jogaim, aztán majd beszélhetünk a kötelességekről!” – halljuk nap mint nap. Figyelembe véve, hogy a nép vezetőinek „mentelmi joga” van a felelősségre vonás elkerülésére, talán nem is olyan meglepő ez a dolog. Pedig, ha visszamegyünk az időben, a klasszikus korban a kötelességet a boldogsághoz vezető egyik útnak tartották. Paradoxon lenne? Azt hiszem, nem. Ahhoz azonban, hogy feloldjuk ezt a látszólagos ellentmondást, vissza kell nyúlnunk néhány gondolat erejéig egy, a maihoz sokban hasonlító korba.
Római Birodalom, a hanyatlás fázisa. Belül korrupció, kívül az ellenségek garmada, belül erkölcsi válság, a határokon katonai katasztrófa; belül tudatlanság, kívül a túlélés kényszere. Jorge Angel Livraga: A természetről és törvényeiről „A természet sohasem kételkedik. Nincsenek benne viták. Mindennek van benne helye, és egyetlen cél felé halad.”„Ne csak az anyag sajátosságait akarjuk megismerni, hanem az anyagot mozgató erőket is.” „A természet állandóan teremt, de csak hasonlókat, és sohasem engedi az egyformaságot. A teljesen azonos ismétlődések nem lennének gazdaságosak, hiszen nem hoznának új tapasztalatokat.” „A világegyetemet irányító kérlelhetetlen törvények nem kegyelmeznek az ostobáknak, de a vakmerőknek sem.” „Csak a magabiztos halad töretlenül; a természet sohasem tétovázik.” „Mennyien vagyunk, akiknek tanulnunk kell még a fáktól az egyenességet, és hogy árnyékot adjunk, védelmet nyújtsunk válogatás nélkül, bárkinek és bármikor…” A filozófusok és a humor
Mennyit ér az élet?
Nehéz a címben feltett kérdésre válaszolni, amikor annyi ember hal meg nap mint nap. Betegségek, balesetek, háborúk és polgárháborúk, terrortámadások és bűncselekmények – a halál leggyakrabban látott arcai.Mennyit ér az embernek a saját élete? Ez attól függ, hogy ki mire tartja magát, illetve az életkörülményeitől. Az egoista számára az élet felbecsülhetetlenül drága, éppen ezért kész bármit megadni érte. A gyenge és bizonytalan embernek az élet nehezen elviselhető teher, és a fizikai test megóvásának alapösztöne ellenére sokszor inkább elhagyná ezt a világot. A fiatalok az életet csak évek egymásutániságának látják, amelyben valamilyen módon majd csak boldogok lesznek. Az öregeknek az élet értéke percekben mérhető, a napok értéke egyre nő, hiszen egyre közelebb kerülnek a halálhoz. A beteg embernek az élet fájdalom és keveset ér. A boldogtalan ember számára az élet értéktelen kínszenvedés. Annak, aki szerencsésnek érzi magát, az élet kincs. A köszönés Van egy apró, mindennapos kis cselekedet, amely megállásra és elgondolkodásra késztetett a minap. Hogy miért? Mert az ember hajlamos megszokni azt, amit naponta ismétel. És mert gyakran csak akkor ébred rá valaminek az értékére, amikor épp a hiányával szembesül. Ez a kis tett a köszönés. Miért köszön az ember? Mi a köszönés jelentése és jelentősége? Mit tanulhatunk viszonyainkból és a belőlük fakadó nehézségekből?
Amikor szabadságon vagyunk, vagy egyszerűen csak egy időre eltérünk megszokott életformánktól, jó lehetőséget kapunk arra, hogy mintegy távolból, friss szemmel nézzünk rá mindenre, ami életünk része. Néha magunk is meglepődünk azon, hogy pusztán ettől valamilyen gond, amelyre addig nem találtunk megoldást, hirtelen világossá és megoldhatóvá válik. Hasonló a helyzet az emberi viszonyokkal is. Ha nem is mindenkiben teljesen tudatos, de kézenfekvő, hogy a legnagyobb fájdalmakat és megpróbáltatásokat éppen egymásnak okozzuk. Ugyanígy a legnagyobb örömeink és boldogságunk okai is a többiek lesznek. A keleti filozófia nyelvén szólva, az egyén karmája, sorsa más emberek révén valósul meg. Azaz, a tanuló lélek számára a lecke embertársai közreműködésével fogalmazódik meg. Nyár – a lélek lehetősége
Idézetek Gróf Széchenyi Istvántól
Giordano Bruno világképe mai szemszögből
Egyszer élünk – többször élünk? Vannak, akik azt mondják, hogy az ember egyszer él, mások pedig azt, hogy a lelke újra és újra testet ölt a földön. Mint megannyi más, egymással ellentétes állítás esetében, itt is egyértelműen látszik, hogy az igazság nem a kettő között félúton van, hanem vagy az egyik, vagy a másik az igaz. Ebben a kérdésben nyilvánvalóan nem vezet megoldásra, ha a hitre hagyatkozunk, noha az is igaz, hogy egyik oldal sem képes az álláspontját bebizonyítani a másik végletet valló embernek.
A varázsgyűrű
Platón az Állam című művében Gügész példáján mutatja be, hogy mi történik, ha egy ember idő előtt jut hatalomhoz. Miből látszik, hogy túl korán tett szert valaki hatalomra? Arról, hogy nem a saját és mások javára használja fel képességét, erejét, amellyel fölénybe került másokkal szemben, hanem csakis a saját érdekeire összpontosít, nem ügyelve arra, hogy ezzel esetleg megsért másokat. Egy utazás élménye Általában igyekszünk minél hamarabb eljutni egyik pontból a másikba. Mintha az utazással töltött időt nem becsülnénk, vagy egészen egyszerűen nem tudjuk, mivel töltsük ki. Ezért nem is élünk, amíg a két pont között vagyunk, csak nézünk előre, a megérkezés pillanatára várva. Ritkán találkozni olyan emberrel, akinek az úton eltöltött idő ugyanolyan értékes, mint a cél elérésének pillanata; aki nem gyorsítja fel lépteit, hogy sietve elhagyja az egyik helyet és mihamarabb eljusson a másikba; aki élete nagy útjának minden percében élő, mert nem tekinti átmenetinek az indulási és a megérkezési pont közötti időt és teret. Ha jobban belegondolunk, az életben semmi sem átmeneti. Minden pillanat egyedi és megismételhetetlen. Minden pillanat lehetőséget rejt magában. |
Nyomtatóbarát változat
Egy hétköznapi délelőtt éppen villamoson utaztam. Az egyik megállónál felszállt egy fiatal férfi. Valahogy nem volt szimpatikus az arca. Meg az a pedáns öltöny és a drága bőrtáska sem nyerte meg a tetszésemet. És ebben a pillanatban képes volt levetni magát arra az üres helyre! „Az ilyen típusú fiatal férfiak így szoktak viselkedni – mondtam magamban. – Körül sem néznek.” Még hosszabb és borúsabb gondolkodásba kezdtem az emberi önzésről. Hirtelen azonban egy esemény megszakította eszmefuttatásomat. Merthogy alig telt el egy-két perc, az a bizonyos férfi, meglátva egy idősebb hölgyet, felugrott, és egy mosollyal az arcán nyomban átadta a helyét.
Az
emberi szervezetet csodálatosan különböző, más-más feladatra
„szakosodott” részek alkotják. Összekapcsolódnak, együttműködnek egy
nagyobb, közös cél érdekében: az őket egységként és magasabb rendű
céljaira használó lélek szolgálatában. A harmónia - és ennek
következtében az egészség - megbomlása akkor következik be, amikor az
„egész-ség” összhangja átmenetileg vagy véglegesen felborul.
Azt mondják, hogy jót tesz a léleknek, ha időről időre változtatunk szokásos életkörülményeinken, jót tesz egy időre elutazni valahová. Talán a lényeg éppen abban rejlik, hogy eltávolodunk azoktól a dolgoktól, amelyeket már annyira megszoktunk, hogy szinte nem is látjuk őket a jelenben, csak valamilyen emlékformával azonosítjuk őket. Az ember ugyanis könnyen eshet a rutin rabságába, így tudata beszűkül, és nem engedi, hogy észrevegye mindazokat a változásokat, mindazt az újat, amit az élet mindig magával hoz.
A filozófus - ahogy ezt régen sokszor megfogalmazták - többek között éppen a derűről, a nyitottságról és a humorérzékről ismerhető fel. Vagyis ne úgy képzeljük el a bölcseket, mint akik magukba fordulva, savanyúan szemlélődnek.
Már beléptünk a nyár kapuján. Újra átéljük a természet egyik ismétlődő fázisát, bár talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy alávetjük magunkat neki. De e helyett a passzivitás helyett érdemesebb lenne, ha kicsit jobban tudatosítanánk életünk valamennyi pillanatát, és nem csupán kihúznánk naptárunkban a szinte észrevétlenül múló napokat. A nyár különleges időszak, azonban mára nagyrészt elveszítette jelentésének mélységét a versek, a bevett szokások, a hétköznapi gondolkodásmód és a reklámok hatására. 
„Az önmagába való elmélyedés az, a mi az ember lelkének az önállóság legmagasb fokát szerzi meg.”
