Odún innen, tojáson túl - májusi madármustra a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Budai Tájvédelmi Körzet, Szénások

Fiókaözön fogadta az Új Akropolisz polgári természetőreit és a velük tartó önkénteseket 2016 első madárodú-ellenőrző túráján május 8-án a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban. A madárbarátok megleshették, hogy idén milyen fajok vették birtokba a Kutya-hegyen 2010-ben kihelyezett mesterséges madárodúkat. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb odút cinkék lakják, négy kis faláda fedele alatt is lapultak pihegő, alig tollas csöppségek. Néhol a fészekalj fele még csak tojáslakó volt, várhatóan a következő napokban kelnek ki és csatlakoznak csőrtátogató, csipogva táplálékot követelő testvéreikhez.

Tavaly először használta az egyik madárlakot légykapófaj, akik a fészekben díszlő égszínkék tojások alapján idén is visszatértek. A többi odút is lakják legalább időszakosan, bár néha nemcsak madarak, hanem pelék is bevackolják magukat, amire a megrágcsált makkmaradványok utalnak. Ezeket a fészkeket gondosan ki kell takarítani, hogy az elszaporodó tetvek és más élősködők ne árthassanak a következő szárnyas nemzedéknek.

A polgári természetőrök megmutatták, hogyan lehet nagyon óvatosan megközelíteni és leemelni az odúkat, hiszen a költési időszakban gyorsan és vigyázva kell végezni a dokumentációt és a fotókészítést, hogy a lehető legkevésbé zavarjuk meg a tollas védencek életét.

A túra résztvevői a szakmai vezetők segítségével a madarászás mellett megismerhették a területre jellemző kőzet, a dolomit jellegzetességeit, valamint az ezen kialakuló élővilág, pl. a karsztbokorerdők és a dolomit sziklagyepek sajátosságait is. Lehetőség nyílt megcsodálni a napsütötte gyepeken nyíló magyar szegfű élénkrózsaszínű virágait, a lágyan lengedező árvalányhaj-mezőt, a pillangók színes sokaságát, a nektár után kutató poszméhek sürgés-forgását és a tavaszi erdőt, ahol legközelebb talán már a felcseperedett fiókák csivitelése fogadja a madárbarátokat.

Bakos Bettina