Misztériumszínház Keleten és Nyugaton – az újjászületés színtere

Képzeljünk el egy színházat, ahonnan az előadás végén más emberként távozunk, mint ahogy érkeztünk. Ilyen volt az ógörög misztériumszínház és a japán „nó”, amelynek hagyományait Kovács Balázs és Gáspár Ildikó elevenítette fel az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Főnix Kultúrműhelyében április 30-án. A szeminárium előtt a FILO-Szín társulat adta elő Platón Gügészről szóló mítoszából készült maszkos mozdulatjátékát, az est zárásaként pedig a közönség is megmozgathatta magát.

A Filoszín társulat célja, hogy a bölcsességet a színház nyelvén tolmácsolja, és így a művészet segítségével hozza közelebb a filozófusok örök tanításait. Gügész történetének fő kérdése, hogy vajon egyszerű pásztor, aki hirtelen hatalomra tesz szert, megtanulja-e legyőzni nagyravágyását, és megleli-e az igazságos életben boldogsága kulcsát.

A nagyravágyással és más, mindannyiunkat érintő belső veszélyekkel foglalkoztak a görög misztériumszínházak is annak idején. „Ott a főhős általában egy nagy ember, egy nagy hibával – mondta el Kovács Balázs. – Ezt a görögök úgy nevezték, hübrisz: egy olyan bűn, amelytől nem tudunk megszabadulni, és addig-addig űz bennünket, mígnem átéhoz, vaksághoz vezet.” Hiszen minél többet és gyakrabban cselekszik az ember egy berögzült rossz szokása szerint, később annál könnyebben tűnhet úgy, hogy már lehetetlenség túllépni rajta.

Valóságos újjászületésre van szükség, hogy kilábaljunk egy ilyen nehézségből. Ezért is tűzték ki a leggyakrabban tavaszra, a természet újjászületésének idejére az ilyen darabokat. Maga az előadásnak teret adó ünnep is Dionüszoszhoz, a szőlészet és borászat istenéhez kapcsolódott, akit a mítosz szerint gyermekként széttéptek a titánok és csak a szíve maradt meg, ebből sarjadt újra az isten. A görög lénaiosz, szőlőprés szó jelöl koporsót és bölcsőt is: hiszen ahogy a szőlő a présben korábbi formájában megszűnik létezni, de esszenciáját kinyerve megszületik a bor, éppígy zajlik az ember újjászületése is, aki leveti hibáit, és csak lénye legjavát viszi tovább élete hátralévő időszakára. A misztériumszínház – többek közt Aiszkhülosz drámáit előadva – rendre ilyen történetet mesélt el nyolc órán keresztül. A főhős hübrisze, felnagyított hibája miatt megpróbáltatások sorát éli át, amelyeken átverekedve magát magasztos erényekre tesz szert.

A japán „nó” egyik atyja, Zeami is olyan színházat álmodott meg, ahonnan az ember tisztább lényként távozhat, mint ahogyan érkezett – tudhatta meg a közönség Gáspár Ildikótól. A tisztaság a japán kultúra fontos eleme, úgy tartották, az ember eredendően makulátlan, hiszen a világot mindenestül átható kamik (istenek) az ember sejtjeiben épp úgy ott élnek, akár a természet más élőlényeiben vagy a hétköznapi tárgyakban. Ahogy a görögöknél a lélek nemesbítését, Japánban hagyományosan a lélek tisztulását célozták az előadások: lebontani a megkérgesült rétegeket, hogy alóluk előtűnhessen eredendő, a próbák során megerősödött jobbik énünk.

A 14. században elterjedt „nó” az első időkben a szamurájok nevelésére szolgált, akik szigorú erkölcsi szabályok szerint éltet. Hogy a tanító jellegű üzenet célt érjen, a hét napon át tartó, rövidebb előadásokból álló darabokban minden díszletelemnek, jelmeznek és lépésnek jelentősége volt, így a színészek páratlan összpontosítással játszották szerepüket – egyetlen mozdulatot sem a véletlen szült.

Az est zárásaként Barbély Gábor színész – a mozdulatjáték egyik szereplője – vezényletével a közönség megtapasztalhatta, milyen kihívás hasonló, koncentrált állapotot elérni. Ahogy a „nó”-ban a színészek csak imitálták a kellékeket, a gyakorlatban a résztvevőknek is képzeletbeli vízzel telt vödrökkel a kezükben kellett megtenniük néhány lépést. Ha az ember megfelelő tudatállapotba kerül, a vödrök valóban lehúzzák a karját, és óvatosan lép, nehogy kifröcskölődjön a víz. Ilyen szintű tudatosság elérését igyekeztek támogatni a misztériumszínházak Keleten és Nyugaton, hiszen a hübriszek, a tiszta lényünkre rakódott hibák leküzdésének első állomása, hogy szembenézzünk velük, tudatosítsuk őket. Ha ez sikerül, már meg is tettük az első nagy lépést újjászületésünk felé.

Bujáki Márton