A győzelem művészete – kávéházi beszélgetésDátum: 2011. november 27. vasárnap, 18:00Helyszín: Ribillió kávézó és söröző, Székesfehérvár, Rózsa u. 1.
„Naponta tegyünk jobbá mindent, amit csinálunk, és a környezetünket is. Teremtsünk szépséget mindenütt; gyújtsunk fényt mindenhol, ahol vagyunk – kívül és belül egyaránt.”
Ma mindenki nagy, végső győzelemre vágyik. A legjobbak akarunk lenni, mintha a második hely már semmit sem érne. De hányan lehetnek elsők, másodikak vagy harmadikak? Ha a győzelem azt jelenti, legyőzni a másik embert, akkor csak kevesen érhetik el a célt. De ha a győzelem önmagunk legyőzését jelenti, azt, hogy minden nap egy kicsit jobbak vagyunk, mint tegnap voltunk, hogy képesek vagyunk felállni és újra elindulni, ha elestünk, máris győztesek lehetünk minden nap.
„A győzelem a bensőnkben rejlő derű, amely a sikert kíséri, ha minden erőnket latba vetettük.”
Információ: szfvar@ujakropolisz.hu
Belépődíj: A belépés díjtalan. |