"Egyiptom öröksége" rajzpályázatDátum: 2011. január 27. csütörtökHelyszín: Eger, Agria Park, Galéria, Törvényház utca 4. Január 27-én lezárult „Egyiptom öröksége” című rajzpályázatunk, amelyre összesen 140 pályamű érkezett Egerből és a környező településekről. Nemcsak egyéni alkotásokat kaptunk, hanem számos iskola küldött be szebbnél szebb műveket, többek között a Dr. Kemény Ferenc, a Figedy János és a Felsővárosi Általános Iskola.Minden diáknak köszönjük a részvételt, az igazgatóknak, osztályfőnököknek és rajztanároknak pedig, hogy segítették diákjaik munkáját! Kiemelnénk a Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Intézménytől kapott háromdimenziós remekművet, amely egy nyolc főből álló csapat közös munkájának gyümölcse. A pályaművek elbírálásában az alábbi szempontokat részesítettük előnyben: - mennyire idézi Egyiptom hangulatát - a rajzon eredeti gondolat jelenik-e meg (nem puszta másolat) - a pályamű szépsége, rendezettsége - a választott technikában való jártasság. Ezek alapján a zsűri összesen tíz pályaművet választott ki, azaz 17 diákot jutalmazott meg egy-egy oklevéllel és az egyiptomi civilizációhoz kapcsolódó feladatfüzettel, valamint egyesületünk kézművesműhelyének néhány alkotása is gazdára talált. A díjazottak: Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola:
• Bani-Akoto Angelina (5. o.)
• Takács Balázs Gergő (5. o.)
• Tuza Kinga (5. o.) Felsővárosi Általános Iskola:
• Bíró Petra (6. o.)
• Surányi Zsófia (7. o.) Figedy János Általános Iskola: • Czinke Marcell (5. o.) • Kaló Áron (5. o.) • Klicsu Levente (5. o.) Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon: • Ferencz Vivien (6. o.) • Kazni Norbert (6. o.) • Krajczár László (6. o.) • Nagy Angéla Kinga (6. o.) • Papp Benjámin (6. o.) • Pető László (6. o.) • Szécsi Tamás (6. o.) • Szobonya Sándor (6. o.) Egyéni versenyző: • Tóth Nikolett (8. o.) Minden díjazottnak gratulálunk, és további sok sikert kívánunk a tanulmányaikban! Reméljük, hogy legközelebb is ceruzát-ecsetet-tust ragadnak, hogy megörökítsenek egy-egy szép pillanatot!
|