Filo-Café Székesfehérvár

A Filo-Café a filozófiai kávéháztól eltérően nem egy előadás, hanem sokkal inkább egy beszélgetés, melyben nagyobb hangsúlyt szeretnénk adni a párbeszédnek azért, hogy megfogalmazzuk és megválaszoljuk a bennünket valóban mélyen érintő filozófiai kérdéseket. 

A Filo-Café első felében kiscsoportos beszélgetések során igyekszünk megtalálni az adott témához kapcsolódó fontos kérdéseket, megosztani egymással tapasztalatainkat, gondolatainkat. A második részben pedig ezekre a kérdésekre igyekszünk megtalálni a bennünk rejlő legjobb válaszokat, merítve az ősi keleti és nyugati bölcsesség és a modern tudomány eredményeiből is. 

Ez az új megközelítés sokkal nagyobb aktivitásra ad lehetőséget, és mindenki közreműködésére számítunk. 
Fontos számunkra, hogy mindenki megfogalmazhassa kérdéseit, gondolatait, hogy aktívan keressük a gondolatok közötti kapcsolatokat. Természetesen az sem okoz gondot, ha szemlélője, hallgatója szeretnél maradni a beszélgetéseknek. Aktív figyelmeddel is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy még mélyebb gondolatok születhessenek meg a beszélgetések során. 

Egy másik célunk ezzel a formával – egyetértésben a World Café módszertanának kidolgozóival -, hogy újra megerősítsük a párbeszéd kultúráját, mely egyre inkább hiánycikk világunkban. 

Egy teljes Filo-Café tervezett időtartama kb. 2 óra. 

A World Café a The World Café Community által kidolgozott és terjesztett módszer, melynek célja a fontos beszélgetések támogatása többek között a közösségek életében. Bővebben: www.theworldcafe.com 

Hol van ez a hely?
Fehérvár egyik belvárosi kávézójában, a Ribillió kávézó és sörözőben.


Kik vezetik a beszélgetéseket?
Az Új Akropolisz Filozófiai iskola tanárai, előadói.


Mit érdemes még tudnom? 
Belépődíj, kötelező fogyasztás nincs és az sem baj, ha idő előtt el kell menned.


Kapcsolat: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)

Filo-Café

A hála
Kezdete
2024.04.05. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21., 2/3

Neked mi jut eszedbe a hála szó hallatán? Nem halljuk túl gyakran, az biztos. Előfordulhat, hogy olykor saját érdemnek tekintjük az elért eredményeket, amiért „megdolgoztunk", azaz nem tartozunk érte hálával senkinek. Pedig hát a körülményeink és lehetőségeink is nyilván közrejátszottak benne.

Április 5-én Székesfehérváron.

Filo-Café

A lelkiismeret
Kezdete
2024.02.23. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21., 2/3

Hogyan ragadhatnánk meg a lelkiismeret fogalmát, a léleknek ezt a rejtélyes jelenségét, amit még a pszichológia tudománya sem képes teljes pontossággal, kimerítően megmagyarázni?

Február 23-án Székesfehérváron.

Filo-Café

Instant boldogság 3 az 1-ben, múlt - jelen - jövő
Kezdete
2024.01.19. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

Vágyaink között valószínűleg az első helyet foglalja el a boldogság utáni vágy, a szenvedés elkerülése, a békés és élvezetekkel teli élet. Az emberiség egész történelme során a nagy gondolkodókat is foglalkoztatta, hogyan érhető el a boldogság. Olyan érték ez, amit minden ember óhajt, de kevesen vannak, akik valóban boldognak neveznék önmagukat. Valami mindig hiányzik hozzá, és amikor úgy gondoljuk, hogy elértük, az eredmény mégsem tűnik sem teljesnek, sem véglegesnek…

Január 19-én Székesfehérváron.

Filo-Café

Önsorsfonás - Mítosz ÉR?
Kezdete
2023.11.24. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

A modern ember igyekszik tudatából kizárni az elmúlás, a halál gondolatát. Vajon miért? Valószínű azért, mert többségünk fél az ismeretlentől. Vajon elmúlna a félelem, ha tudnánk, mi vár ránk a halálunk után?

November 24-én Székesfehérváron.

Filo-Café

MunkaFlow - A munka, az élet és az ember, XXI. századi metamorfózisok
Kezdete
2023.10.27. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

A munka fogalma - kellően tág értelmezési keretek mellett - valószínűleg egyidős az emberiséggel. Definíció szerint aktív, célirányos tevékenység valaminek a létrehozására vagy megváltoztatására, valamilyen anyagi vagy szellemi haszonnak vagy célnak a megszerzése, illetve elérése érdekében. Ugyanakkor a munka formája, jellege, keretei, az éltünkben elfoglalt helye, és számos más aspektusa időben és térben elképesztően nagy változatosságot mutat.

Október 27-én Székesfehérváron.

Filo-Café

A sport szellemisége
Kezdete
2023.09.15. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

Számtalan tanulmányt ismerünk a mozgás jótékony hatásáról. Annak, hogy frissek maradjunk, egyik alapköve lehet a rendszeres mozgás. Testünket használva tapasztalunk magunkról és a világról. Másokat nézve gyönyörködhetünk mozdulataikban vagy tanulhatunk tőlük. Minden sportágnak megvan a maga módszere és kultúrája, ami egyedivé teszi és fejlődési utat mutat. De vajon van-e valami több, mélyebb abban, hogy egy mozgásformában tökéletesítjük a mozdulatainkat?

Szeptember 15-én Székesfehérváron.

Filo-Café

Élet-Cél-Ok
Kezdete
2023.05.26. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

Az emberiség történetét végigkísérő „nagy kérdések” egyike, hogy vajon céllal születünk-e a Földre, vagy megjelenésünk ebben a világban pusztán a véletlen műve? Életünk meghatározó eseményei mögött „titokzatos szándék” húzódik-e meg, vagy teljes a döntési szabadságunk céljaink kiválasztása terén?

Május 26-án Székesfehérváron.

Filo-Café

Hősiesség
Kezdete
2023.03.31. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

Mit szeretünk a hősökről szóló történetekben? Miért tekintünk valakit hősnek vagy példaképnek? Hogyan férhet bele a hétköznapjainkba a hősiesség? Mi közünk van a mítoszok és mesék hőseihez?

Március 31-én Székesfehérváron.

Filo-Café

Korlátainkon innen és túl
Kezdete
2023.02.24. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

A korlátokra leginkább mint szükséges rosszra tekintünk. Nem tehetjük szabadon azt, amit szeretnénk, mert lépten-nyomon akadályokba ütközünk. A társadalmi együttélésnek bizony vannak szabályai, de azzal együtt, hogy ezek betartása bizonyos esetekben nehezünkre esik, lehetséges, hogy mégis egyfajta védelmet biztosítanak számunkra. Tudnátok ilyen tapasztalatot találni az életetekben?

Filo-Café

Hűség
Kezdete
2023.01.27. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

A hűségről a legtöbb embernek elsőként a párkapcsolat jut eszébe, övezve saját érzelmeivel és hozott tudásával a társadalmi, kulturális vagy vallási elvárásokról. De hiba lenne lekorlátozni a hűség fogalmát a szerelmünknek fogadott, sírig tartó esküre.