Idézetek Gróf Széchenyi Istvántól

Gróf Széchenyi István„Az önmagába való elmélyedés az, a mi az ember lelkének az önállóság legmagasb fokát szerzi meg.”

„Belsőnk oly szoros összeköttetésben van külsőnkkel, hogy amaz ezen némileg átlátszik, s menyre javíthatja, sőt felejtetheti a külsőnek kecsnélküliségét a valódi belbecs, azt tapasztaljuk, midőn nem ritkán az tetszik legjobban, az hódít magához legtöbbet, kinek külseje legkevésbé ajánlkozó, s az taszít viszont magától mindenkit hidegen, kire a természet leginkább látszék mosolyogni.”

„Jószágit jobban művelni annyit tesz, mint az emberiséget megajándékozni és saját kincsét nevelni.”

„Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!”

„Ha van férfihoz illő és méltó foglalatosság, az bizonnyal nem mindennapi kisded örömink vadászata, s nem azon feltünőségek hajhászata, melyek köntösünkre paszomántot, hozzánk szóló leveleinkre hosszabb czímzetet tűznek stb., hanem lelkünk függetlenítésére irányzó törekvésünk.

Öröm több mint pénz, becsület pedig még több.”

„Tapasztalást pénzért venni vagy hagyományképen kapni nem lehet – fizetni kell azért mindég és mindegyiknek, a különbség csak az, hogy az egyik minden testi szerencséjét s lelki egész nyugalmát veszti a tapasztalási alkuban, a másik pedig a veszedelmes vásárból meg birtokának jobb részét megmenti.”

„A lélek úgy megkívánja az eledelt, mint a szív s a test – az is elbágyad, elhervad a nélkül.”

„Tőlünk függ minden, csak akarjunk.”

„Bizony testére és így egész személyére nézve tökéletesb ember az, ki több gymnastikai ügyességgel bír.”

„Az ország tehetősb birtokosi tartoznak a közönségnek legnagyobb szolgálattal, s egy birtoknélkülinek semmirevalósága megbocsáthatóbb, mint az ő középszerűségök.”

„A munkásság – lelki és testi – az egyedüli, a mi az emberi boldogság legmagasb fokához vezethet bennünket.”

„Kettőzött kötelesség, hogy ki-ki lelkiismeretesen betöltse helyét s abból ki ne kalandozzék.”

„A nagyobb rész inkább javasolni szeret nemes tetteket, mint azokat gyakorolni; s ha hibáról van szó, inkább hajlandó másra mutatni, mint magára.”Gróf Széchenyi István festmény

„Minden népnek valamint megvan geniusa, úgy megvan saját eleme is, melyből ha kiesik, vagy melyből ha kiveszed, kettétörik azon költői zománcz, mely nélkül »rideg pálya a hosszú élet«, s mely varázsnak megsemmisítésével szárnya szegetik a bátor felemelkedésnek, és az emberi kebelben rejtező isteni szikra álomkórságba süllyed.”

„Jaj, százszorta jaj azon fiatalnak, kinek lelke testében mindig megfért.”

„Egyedül az erkölcsi bátorság: a »justum et tanecem stb. non civium ardor« stb.-féle érzet emeli az embert állat fölé. Mert anyagi bátorságot tekintve nincs ember, kinél ne volna merészebb a hörcsög, vakmerőbb a légy, szemtelenebb a patkány, és vitézebb a vadkan, sőt a veres posztót megpillantott tunya bivaly is.”

„Ha csekélységekbe nem vagyunk szigoruak önmagunk iránt, nagy dolgokban, ha akarunk, sem lehetünk.”

„A nemes büszkeség inkább rongyokban jár, és száraz kenyeret rág, mint sem abbul élne, a mi nem övé.”

„Kivált a mi országainkban, ahol a nevelés szinte mindenütt hiányzik, igen sok olyan kisgyermek van, akik azt hiszik, hogy szüleik előtt mindent nagyon komolyan és aprólékosan kell mívelniük, az atya és fia közti feltűnő hidegség és idegenség is ebből következik.”

„Minden magasztos, nagy és nemes a természetben rejlik. Aki egészen egyszerűen, anélkül, hogy hamis benyomásokkal tévesztetné meg magát, az ő törvényei szerint cselekszik – minden dolgot, akármilyen fajtájú legyen is az, elégé jól fog csinálni. Ehhez azonban visszavonhatatlanul hozzátartozik az elmélyülés, a kitartás és a hűmaradás talentuma.”

„Az emberi karakter veleje nem abban áll, hogy az ember egész életében mindig ugyanazt akarja, folyton egy és ugyanazon cél felé haladjon, az útról semmitől se hagyja magát letérítteni – és hogy minden tettében következetes legyen?”

Széchenyi István Pantheonja Béla fia számára

Gróf Széchenyi István„Túlságosan sokat ettem? Vagy olyasvalamit, ami ne tesz jót az egészségemnek?
Túl sokat ittam?
Haszontalan dolgot mondtam vagy éppen valótlanságot?
Bajt szereztem valamiféle élőlénynek, netalán egy embernek is?
Tettem olyasmit, ami károkozó a testemnek?
Elmulasztottam valamit, ami szellemem fejlődéséhez szükséges vagy legalábbis üdvös lett volna?
Gondolatban, érzésben vagy éppen cselekedeteimben érzéki voltam?
Elmulasztottam egy lehetőséget, amely adva volt nekem, hogy embertársaimmal jót tegyek? Vagy akár csak azt, hogy az állatok létén könnyítsek?
Teljesen egészséges vagyok?
Tettem olyasvalamit, amit a Világ előtt, sőt még Anyám előtt is rejtegetnem kell – vagy csupán szégyenkezve kellene megvallanom?
Elfecséreltem, elpazaroltam haszontalanul az időt?
Rendes, figyelmes, takarékos, rendszerető, hallgatag, diszkrét vagyok?
Vezetem-e naplómat és számviteli könyvemet, mint ahogy elhatároztam, és gondolok-e mindarra, amit megígértem a szüleimnek!
Méh vagyok-e, amely otthonunkban lévő hozzátartozói javára gyűjtöget, mézzel gazdagodva tér haza, vagy here, amely csak élvezetet keres?
Elfelejtettem, ha csak egy pillanatra is, hogy törekednem kell?
Elfeledkeztem arról, hogy mi az én utazásom fő célja?
Minden nap reggelén, öltözködés közben, figyelmes átérzéssel elolvasni – és önnönmagának minden kérdésre őszinte választ adni.”


Az idézetek forrása:
Gróf Széchenyi István: Vezércsillagok, Szukits Könyvkiadó, 2002

Széchenyi István: Közjóra való törekedések, Kriterion, 1981
Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához, Magvető Könyvkiadó, 1985