Idézetek Antoine de Saint-Exupérytől

(1900-1944) író, pilóta
Csak a Lélek fuvalma teremtheti meg az agyagból az embert.
Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.
Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.
Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal.

Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.

Csak akkor leszünk boldogok, ha mindnyájan, a legkisebb is közülünk, ráeszmélünk szerepünkre. Csak akkor tudunk majd békében élni és békében meghalni, mert ami értelmet ad az életnek, értelmet ad a halálnak is.

Az áldozat nem csonkítás és nem vezeklés. Az a lényege, hogy cselekedet. Önmagunkat ajánljuk fel vele a Lénynek, amivé válni szeretnénk. Csak az érti meg a birtok fogalmát, aki feláldozta érte önmaga egy részét, aki harcolt a megmentéséért és fáradozott a megszépítésén.

Az ember számára egyetlen igazság létezik: az, amely őt emberré teszi.

Értem már az alázat jelentését. Nem az önbecsmérlés, hanem a cselekvés vezérelve. Ha fel akarom oldozni magamat, és szerencsétlenségemért a sorsot hibáztatom, megadom magam a sorsnak. Ha az árulást hozom fel mentségemül, az árulásnak adom meg magam. De ha magamra vállalom a hibát, fenntartom magamnak emberhatalmamat.

Nem hal meg az ember. Azt hiszi, fél a haláltól: a váratlantól, a robbanástól, önmagától fél. A haláltól? Attól nem. Ha szemtől szembe állunk a halállal, már nincs is halál. … A testet elhagyja az ember, mint az öreg lovat.

Az önmagunkkal való azonosság elvesztése az oka a szorongásnak.

Még harcolnia kellett volna, megkísérelnie mindent: nincs külső végzetesség. Csak belső végzetesség van: jön egy pillanat, amikor fölfedezzük, hogy sebezhetők vagyunk; akkor a hibák magukkal rántanak, mint egy szédület.

A fontos az, hogy valami cél felé vezéreljük magunkat, amely a jelen pillanatban nem ölt testet. Nem az értelem célja, hanem a Léleké.

Ha az ember egyszer benne van az események sodrában, már nem ijed meg tőlük. Csak az ismeretlentől fél az ember. De aki szembeszáll vele, annak már nem ismeretlen.

Áldozattal kell megkezdened a szeretet megalapozását.

Élj, szeress, légy boldog, és hidd el nekem: szeretni annyit jelent, mint élni valakiért, s ez teszi szebbé az életet.

Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké. Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.

Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.

Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt.

Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra.

Az teszi széppé a sivatagot, hogy valahol egy kutat rejt.

Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!

Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!

Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!

Taníts meg a kis lépések művészetére!