Beköszöntő

Ahogy a világhelyzet egyre nehezebbé válik, a világvége-hangulat is egyre fokozódik. Valóságos fatalizmussal állunk itt szemben, amely lehetőséget sem lát arra, hogy máshogyan alakuljanak a dolgok.

Nem először fordul elő az emberiség történelmében, hogy az emberek képtelennek érzik magukat arra, hogy megoldást találjanak gondjaikra, és ha még csak el sem ismerik, minden bizonnyal teret nyer a csüggedés és a fásultság.

A filozófiát sokszor női alakban jelenítették meg, komoly, büszke, szép nőként, aki ellentétes érzelmeket vált ki az emberből: vonz és nehézségeket támaszt, megigéz és zavarba ejt, hívogat és visszariaszt. No, nem méltóságteljes külseje vagy ruhája idézi elő mindezt, hanem inkább a néha magánál hordott könyv, amelyet oly sokan érthetetlennek vagy haszontalannak bélyegeznek, mivel nem az azonnali szükségletekről és a hétköznapi élet dolgairól szól. Ilyen hasznavehetetlen lett volna az ókori filozófia, vagy pusztán ilyenné silányult a róla alkotott kép az azóta tartó időutazása közben?

Kimondva vagy kimondatlanul, napról napra, egész életünkben pedig túlságosan sokszor feltesszük magunknak a kérdést: Miért kell szenvednünk? Mi végre a fájdalom? Ez a kérdés olyasvalamire vonatkozik, ami az ember számára elkerülhetetlen. Mindenki szenved; nehézségek mindnyájunk életében vannak, a törekvés azonban, hogy örömök és gyönyörök szakadatlan láncolatából álló boldogság legyen a miénk – hiábavaló.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen lényegbeli különbség van a klasszikus értelemben vett filozófia és aközött az intellektuális-verbális tevékenység között, amivé a filozófia manapság leegyszerűsödött. 

Ha az ember elképzel egy filozófiai beszélgetést, valószínűleg nem az jelenik meg előtte, hogy közben Prince, Prodigy, Geszti, Kispál és hasonlók dübörögnek a háttérben… jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit keres az Új Akropolisz egy zenei fesztiválon? De valamit biztos, hiszen idén már nyolcadik alkalommal költöztünk ki a Szigetre kvízekkel, idézetekkel és az elmaradhatatlan Erénykerékkel.