Tartalom megosztás |
NézeteinkKatasztrófák kora Ahogy a világhelyzet egyre nehezebbé válik, a világvége-hangulat is egyre fokozódik. Valóságos fatalizmussal állunk itt szemben, amely lehetőséget sem lát arra, hogy máshogyan alakuljanak a dolgok.Nem először fordul elő az emberiség történelmében, hogy az emberek képtelennek érzik magukat arra, hogy megoldást találjanak gondjaikra, és ha még csak el sem ismerik, minden bizonnyal teret nyer a csüggedés és a fásultság. A filozófia hajdan és most A filozófiát sokszor női alakban jelenítették meg, komoly, büszke, szép nőként, aki ellentétes érzelmeket vált ki az emberből: vonz és nehézségeket támaszt, megigéz és zavarba ejt, hívogat és visszariaszt.
No, nem méltóságteljes külseje vagy ruhája idézi elő mindezt, hanem inkább a néha magánál hordott könyv, amelyet oly sokan érthetetlennek vagy haszontalannak bélyegeznek, mivel nem az azonnali szükségletekről és a hétköznapi élet dolgairól szól. Ilyen hasznavehetetlen lett volna az ókori filozófia, vagy pusztán ilyenné silányult a róla alkotott kép az azóta tartó időutazása közben?Az emberi értékekről Mily kegyetlen a kétely! Az ember a definíció sarja, ezért mindig egyértelmű dolgokra vágyik; a két meghatározott dolog közötti űrt szörnyűséges szakadéknak éli meg.
Hiába tesz szert valaki egy darab földre, ha előtte nem fénylett benne az ég egy darabkája. Felcicomázhatja ugyan magát csillogással, de sosem lesz teljes emberré.
Ha nem fájna... Kimondva vagy kimondatlanul, napról napra, egész életünkben pedig túlságosan sokszor feltesszük magunknak a kérdést: Miért kell szenvednünk? Mi végre a fájdalom? Ez a kérdés olyasvalamire vonatkozik, ami az ember számára elkerülhetetlen. Mindenki szenved; nehézségek mindnyájunk életében vannak, a törekvés azonban, hogy örömök és gyönyörök szakadatlan láncolatából álló boldogság legyen a miénk – hiábavaló.Életre való filozófia Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen lényegbeli különbség van a klasszikus értelemben vett filozófia és aközött az intellektuális-verbális tevékenység között, amivé a filozófia manapság leegyszerűsödött.
Napjainkban kevesen vannak, akik filozófusnak merik nevezni magukat. A filozófiaoktatás a különböző gondolkodási rendszerek és megalkotóik történeti áttekintésére, illetve egyik-másik elmélet vagy szerző jelentősége fölötti vitára korlátozódik. Korunk filozófusa legfeljebb egy jó gyűjtő, aki az elfogadottnak számító történelmi keretek szerint rendezi el az eszméket, egy kritikus, előadó vagy író, aki közzéteszi ismereteit.
A filozófia, az ember és a természet – Interjú Delia Steinberg GuzmánnalAz interjút Fernand Schwarz készítette 2001 júliusában, Franciaországban, Cour Petralban.
A passzivitás – korunk betegsége
Számos filozófiai rendszer az ember működésében is vizsgálja az élet minden szintjén látható kettősséget. Eszerint a fény-sötétség, nyár-tél, mozgás-mozdulatlanság mint két egymást felváltó fázis jelenik meg az emberben: ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás. Kiegyensúlyozott életről, egészségről csak akkor beszélhetünk, ha a két energia egyenlően erős, és a kettő egymásba alakulása az ember számára megfelelő ritmust követ. Bármiféle eltérés, kizökkenés ebből a mind ránk, mind az egész természetre jellemző éltető lüktetésből, előbb-utóbb testi-lelki betegségekhez vezet. „Minden valami jó miatt történik” – gondolatok a sorsról
Miért történnek velünk szerencsétlenségek? Miért betegszünk meg? Miért veszítjük el szeretteinket? Miért pont mi, amikor mások boldogan élnek? Valószínűleg mindenkiben merültek már fel hasonló gondolatok egy-egy nehéz pillanatban. Ilyenkor gyakran halljuk a különféle, szinte már közhelynek számító választ, hogy „Ilyen bárkivel megtörténhet!”, vagy „Ezt a sors akarta így.” Az ilyen mondatok megnyugtatóak lehetnek, de ha nem értjük meg, milyen tanítás bújik meg ezekben a sokszor ismételt mondatokban, aligha szolgálhatnak vigaszul.
Az ok-okozat törvénye azt tanítja, hogy valamennyi cselekedetünk, a mindennapi tevékenységeinktől egészen az emelkedett gondolatainkig, valamilyen későbbi okozatot von maga után. Ebből következik, hogy jelenünkben korábbi tetteink következményeit éljük, és ennek tükrében sok minden leegyszerűsödhet. Hiszen nem okolhatunk senkit mindazért, ami velünk történt, nem foghatjuk életünk alakulását a szerencsére és semmilyen egyéb külső tényezőre sem. Magunkban kell megkeresni a hiányt kitöltő, fejlesztendő erőt, amelyre az élet felhívta a figyelmünket. Ezt a felismerést azonban könnyen eltakarják érzelmeink sűrű felhői, amelyek mögül gyakran alig látunk ki. Amikor úgy érezzük, hogy minden ellenünk fordult és semmi nem sikerül, folyamatosan akadályokba ütközünk és egymást követik a sorscsapások, akkor nem magától értetődő arra gondolni, hogy ami velünk történik, összhangban van bizonyos természeti törvényekkel. Gondolkodom, tehát... ...vagyok, fogalmazta meg Descartes. Az emberiség nagyjai a gondolkodást az emberléttől elválaszthatatlan képességnek, sőt kötelességnek tartották. Korunkban azonban mintha ez háttérbe szorult volna. Nincs is rá idő. Az élet sürget, hogy válasszunk, pörögjünk, mert információk tömkelegét zúdítja ránk. De tényleg az élet hibáztatható ezért, vagy mi magunk tehetünk erről? Dönthetünk másképpen? Megállhatunk-e szemlélődni és elgondolkodni az egyre gyorsuló környezetben, hogy merre visz az áradat? És szükségünk van erre egyáltalán?
Napkelte Ma láttam egy fénysugarat... Nem először láttam ilyet, de ma új megvilágításba került. Olyan volt ez, mint amikor az ember először vesz észre valamit, amit addig csak nézett, de látni nem látott... Rám tódult a fény, az erős és tiszta napfény, amely egy szempillantás alatt – a napkelte áldása! – eloszlatta a környezetében lévő árnyékokat. A világ hirtelen formát és színt kapott; „hirtelen”... mert, mint a gyerekek, létezést tulajdonítunk mindannak, amit előtte nem is sejtettük, csupán azért mert addig nem vettük észre.
|
Nyomtatóbarát változat
Mi a kapcsolat a filozófia és a természet között?
